A Határtalanul! program célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése. A program a nemzetpolitikai célt fordítja le konkrét tapasztalatokra, azaz a Határtalanul! a nemzeti összetartozás operatív programja. Keretében magyarországi iskolák tanulói az állam támogatásával osztálykiránduláson vesznek részt a szomszédos országok magyarlakta területein, így személyes tapasztalásokat szereznek a külhoni magyarságról.

A Határtalanul! program keretében 2010 óta több, mint 30 ezer magyarországi diák vehetett részt a határon túli régiókat célzó tanulmányi utakon, 2014-ben a programra 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre.

 

 

A Hild József Általános Iskola hetedik évfolyamos tanulói méltóképpen zárták az elmúlt tanévet. 36 diák 4 kísérő pedagógus kíséretében öt napos felvidéki körúton vett részt a Határtalanul program keretében.

S hogy miért említünk a címben csodákat? Nos azért, mert volt belőlük szép számmal. Először is a táj. Átkelvén az Ipolyon a Palócföld (vagy ahogy Mikszáth, a nagy palóc nevezte: a „Görbeország”) lankáitól indulva egyre magasabbra kapaszkodtunk, míg a Szlovák Paradicsom festői tájain át el nem értünk egészen a Magas-Tátra égbe törő csúcsaihoz. Ráadásul egy kicsit „időutazás” részesei is lehettünk, ugyanis gyakorlatilag a szintkülönbség miatt visszamentünk a tavaszba: olyan virágok nyíltak, illatoztak úton-útfélen, amelyeket itthon már el is feledtünk. Az meg aztán igazán a csoda kategóriájába tartozik, hogy gyerekeink így a nyár elején hatalmas hócsatát vívhattak a Tátra fagyzugos völgyeiben, és bátran ihattak az itt felszínre törő kristálytiszta források vizéből.

Azután a települések. Persze ezt a területet is sújtották történelmi viharok, de például a török hódoltságot megúszták az itteni helységek, s így a román korig visszamenőleg láthattunk szebbnél szebb építészeti emlékeket. Csapatunkat leginkább a szepességi reneszánsz harangtornyok látványa nyűgözte le. Nagy tetszést váltott ki az is, hogy a történelmi városmag a legtöbb helyen szépen fel lett újítva, kulturált tiszta környezet fogadja a látogatót. A fiúkat természetesen elsősorban a várak érdekelték, közülük is Ólublónak volt a legnagyobb sikere. Testvérvárosunkban, Rozsnyón pedig sokan már ismerősként mozogtak, hiszen önkormányzatunk révén különböző programok keretében már többen is jártak itt.

Ugyancsak ismerős volt többeknek Borsi is, II Rákóczi Ferenc fejedelem szülőfaluja. Március végén, a Nagyságos Fejedelem születésnapi ünnepségén évek óta iskolánkból is akad résztvevő. Az itteni csoda azonban az a találkozás volt, ami a borsi iskola tanulói és a hildesek között létrejött. Ebben az iskolában a tanulók zöme magyar, és már régóta szeretnék II. Rákóczi Ferenc nevét felvenni. Drukkolunk nekik, hogy sikerüljön. Ennek az iskolának adtuk át a hozott ajándékokat: egy minikönyvtárat magyar könyvekből és a tanulóink által készített személyes ajándéktárgyakat az itteni hetedikeseknek.

Volt aztán még egy nagyon örömteli csoda utunk során. Két olyan osztály tanulói, akik az évek során az évfolyamon belüli rivalizálás miatt nem éppen a legjobb viszony ápolták egymással, most úgy egymáshoz édesedtek, mintha régóta egy baráti közösséget alkotnának.

Fel lehetne még sorolni azt a több tucatnyi helyet, ahol voltunk, de a lényegesek ezek a csodák, amelyek minden résztvevő emlékezetében, és persze a készített ezernyi fényképen is megmaradnak. Köszönjük a kerületi Önkormányzat anyagi támogatását, amellyel hozzásegítette tanulóinkat ehhez a csodálatos élményhez.

 

Nagy Béla tanár